Túrkeve története
Ma már nehéz elképzelni, hogy Túrkeve környezetét évszázadokkal ezelőtt számos falu szegélyezte. A jelentősebb szomszédos települések minden irányban tíznél is több kilométerre fekszenek a város mai határától. Néhány évszázaddal korábban azonban a török hódításokat megelőzően teljesen más képet mutatott a környék. Kisebb falvak terültek el ott, ahol most már csak egy-egy terület őrzi a nevüket. Maga Keveegyháza, a későbbi Túrkeve központi szerepet töltött be közöttük ebben az időszakban.
Alapításának pontos dátuma sem ismert. Annyi bizonyos, hogy már a tatárjárás idején is létezett. Erről tanúskodik a legkorábbi okleveles forrás, melyben IV. Béla megerősítette az Egri Püspöki Egyházmegye birtokaként többek között Póhamarával, Túrkeddivel és Nacsaegyházával együtt. A szöveg tartalma szerint a területet még László király (1077-1095) adományozta az egyházmegyének, de az eredeti dokumentumok a tatárjárás folyamán megsemmisültek. Maga a megerősítő okirat sem áll ma már rendelkezésre, tartalmát azonban több hiteles, sőt egy korabeli 1271-ben készült átiratból is ismerjük. A mai Túrkeve a legtöbb kutató szerint azonos az egykori Keveegyházával. A „keve” szó a nyelvészek szerint követ jelentett, az „egyház” szót pedig általában templommal rendelkező települések nevében találhatjuk meg ebben az időszakban. Később a Berettyó régi neve a Túr jelent meg a település elnevezésében. A XV. században már Túrkeveként szerepel a falu, melynek története viszonylag jól nyomon követhető az okleveleken keresztül az 1590-es évekig. Egészen Eger 1596-os elestéig a püspökség birtoka marad, de 1553-tól már az egri várhoz szolgáltatja az adóit a hódolt területek települései közül kiemelkedően hozzájárulva a végvár fenntartásához. A tizenötéves háború (1592-1606) azonban a környező településekhez hasonlóan megpecsételte a falu sorsát. Megszakad a kapcsolat Egerrel, és az eddigi katolikus lakosság menekülni kényszerül elhagyva a folyamatosan lakott területet. Keveegyháza közel két évtizeddel később települ újra. Ekkor már református lakosokkal, akik kérik a kunok jogainak kiterjesztését a falura, amiből következik, hogy a beköltözők jelentős része kun származású. Erre az 1630-as években kerül sor, annak ellenére, hogy az egri püspökség még ekkor is kísérletet tett Túrkeve visszaszerzésére. Ez azonban a nádor és a helyi lakosság ellenállása miatt meghiúsul. Ezt megelőzően a területen csak Póhamara és Móric kun települések.
Maguk a kunok Kötöny fejedelem vezetéséve 1239-ben érkeztek a Kárpát-medencébe. IV. Béla engedélyezte a letelepedésüket, és kiváltságokkal felruházva ismét az ország belsejébe telepítette le őket. Ezt követően felgyorsult a beolvadásuk, nyelvük szinte teljesen eltűnt, és külsőségeikben is egyre hasonlóvá váltak az itt élőkhöz épp úgy, mint a velük érkező jászok. Túrkeve számára azonban az élet újraindulását jelentik, annak ellenére, hogy 1698-ban ismét pusztaként említik a falut az oklevelek. Az elmenekült kun jogállású, református lakosság 1711-ben települt vissza. A lakosság ekkor alig haladja meg a 100 főt.
A települést időközben az uralkodó eladta a német lovagrendnek, jogfosztottá téve annak lakosságát. Az önmegváltására (Redemptio) a Jászkunság részeként 1745-ben került sor. Még ebben a században épült fel a város két legrégebbi máig álló kőépülete a református templom(1754) és a lelkészlak(1720), melyek az itteni lakosság számára, a mai napig meghatározó vallás gyakorlásának több évszázados helyszínei.
1774-ben azonban tűzvész pusztított Túrkevén, mely ezeket is megrongálta. Az ezt követő helyreállítás során alakult ki a település központjának mai szerkezete.
1801-ben létrejön a Nádor huszárezred (Jászkun bandérium) melynek tagjait a Jászkunkerület katonái alkotják. Túrkeve 37 újonc kiállításának költségeit állja.
1808-ban az egykori falu, városi rangra emelkedett. Ekkortól évi négy országos vásár megtartására jogosult és hamarosan megkezdődtek az első városháza építésének munkálatai is. Az 1820-asévekben megalakulnak az első céhek. A kereskedelem és a mezőgazdaság mellett az ipar is fejlődésnek indul. Az évtized végére a lakosság létszáma megközelíti a 7000 főt. 1845-ben véglegesítik a város címerét. 1860-ban itt épül fel a debreceni egyházmegye első kétszintes iskolaépülete a fiúiskola. Három évvel később a legnagyobb aszály sulytotta a települést. A vetőmag sem kelt ki. A Berettyó kiszáradt és elpusztult az állatállomány 90%-a.
A település az 1872-es közigazgatási törvény értelmében rendezett tanácsú várossá válik, majd négy évvel később a hármas kerület megszűnésével Jász-Nagykun-Szolnok megyébe tagolódik.
1885-ben kiépül a várost Mezőtúrral összekötő vasútvonal amely kilencven éven át működik. 1898-ban felépül az új városháza ami a mai napig is központi szerepet tölt be Túrkeve életében. A lakosság létszáma ekkorra meghaladja a 13000-főt. 1908-ban az igényeknek megfelelően megkezdődik a polgári iskola építése. Az ezt követő években már áruházak és filmszínház is van a városban. A Kossuth utca válik a főutcává, szerepét azonban száz évvel később a Szécheny utcával megosztva tölti be. Ebben az időszakban indulnak világhódító útjukra a szobrász Finta és a filmes Korda testvérek is.
A fejlődés azonban elakad az első világháború és a gazdasági válság miatt. A második világháború alatt már fegyveres ütközetek is zajlanak a városba. 1951-ben Túrkeve lesz az első termelőszövetkezeti város. Ekkor már gimnázium és könyvtár működik a városban és ebben az évben létrejön a művelődési ház és a múzeum is. A meglévő gépjavító állomásból 1961-ben megalakul a helyi AFIT. Három évvel később átadásra kerül az új filmszínház. 1970-től megindul a szakközépiskolai oktatás. 1974-ben megnyílik a Szécheny úton az ÁFÉSZ áruház. Következő évben egyesülnek a teleülésen működő termelőszövetkezetek. Ekkortól a rendszerváltást megelőző időszakik épülnek Túrkeve jellegzetes szocreál épületei. Az ezt követő években nyeri el a település jelenleg is fejlődő városképét amivel a Tisztelt Látogató is találkozhat Túrkevén.
